Amerikai szerkesztő: Orbánnak igaza volt, hogy megálljt parancsolt a közel-keleti inváziónak

 

Dennis Prager író, rádiós műsorvezető szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza volt, amikor nem engedett be számtalan embert a Közel-Keletről. Prager a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kijelentette: „Amerika és Nyugat-Európa többé már nem a nyugat oszlopa, ha megmentést keresek, akkor keletre nézek”.

Dennis Prager – aki a Mathias Corvinus Collegium fesztiváljára érkezett Magyarországra – a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: Orbán Viktor nem azért döntött így, mert gyűlöli a közel-keletieket, hanem mert amikor az emberek más kultúrát visznek be egy országba, annak hatása van az ország saját kultúrájára.

Kiemelte, hogy jelenleg Magyarországon erősebb az a hit, hogy a nyugati civilizáció megmenthető, mint Németországban vagy az Egyesült Államokban. Hozzátette: „Amerika és Nyugat-Európa többé már nem a nyugat oszlopa, ha megmentést keresek, akkor keletre nézek”.


Azzal kapcsolatban, hogy Magyarországot homofóbnak nevezik, Dennis Prager úgy vélekedett:

nem létezik olyan konzervatív a világon, akit a baloldal ne nevezne homofóbnak vagy rasszistának. A baloldal nem érvel, hanem „neveket vagdos az emberekhez” azzal a céllal, hogy kiközösítsen és elítéljen

– mondta.

Véleménye szerint semmilyen szexuális felvilágosításra nem lenne szükség az általános iskolákban, mert a felnőttek feladata az, hogy megőrizzék a gyerekeket ártatlannak.

Dennis Prager beszélt arról is, hogy a mostani az ötödik alkalom, hogy Magyarországon jár, és az eddigi látogatásai közül most tűntek neki a magyarok a legvidámabbnak. Az emberek barátságosak voltak, ami általában a boldogság fokmérője.

Az Egyesült Államok politikai helyzetével összefüggésben azt mondta: ha a 2022-es kongresszusi választásokon többséget szereznek a republikánusok, az kezdete lehet a dolgok visszafordításának.

Dennis Prager úgy látja, hogy jelenleg az Egyesült Államok megosztottabb, mint a polgárháború idején. Van egy jobb- és egy baloldali Amerika, és nincs bennük semmi közös. Elmondása szerint néha azon is elgondolkozik, hogy jelenleg Magyarország szabadabb-e, mint az Egyesült Államok.

Címlapfotón: Dennis Prager beszédet mond a Mathias Corvinus Collegium fesztiválján (forrás: mcc.hu)


A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg.