Rossi kapitány szerint csak a győzelem elfogadható

 

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint kizárólag a győzelem elfogadható eredmény a magyar labdarúgó-válogatott számára vasárnap az azeriek elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya (Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina)

Egyetértek azzal a kijelentéssel, hogy ha nem győzzük le itthon Azerbajdzsánt, akkor nem érdemeljük meg az Eb-részvételt. Éppen ezért csak a győzelem elfogadható. Ennek ellenére tiszteljük az ellenfelet, amely nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Ezt mutatja a horvátok elleni döntetlenje, de Wales dolgát is alaposan megnehezítette” – mondta szombati sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki szerint az azeriek támadó játékban léptek előre sokat a szeptemberi találkozók alapján.

Rossi arra az újságírói kérdésre, hogy személyes tragédiaként élné-e meg, ha nem gyűjtené be a három pontot az együttese, úgy válaszolt, számára a szurkolók visszajelzése a legfontosabb, ennek figyelembevételével különösen nagy súlya van a találkozónak, s balsiker esetén százszázalékosan vállalná a felelősséget. Hangsúlyozta, továbbra is csak addig kívánja megtartani a posztját, amíg a drukkerek részéről érzi a bizalmat.

Ilyen fájó vereség után nem nehéz arra játszani a játékosoknál, hogy bizonyítsák be, az előző találkozó csak egy kisiklás volt. Átbeszéltük a történteket, de most már el kell felejteni a horvátországi összecsapást” – mondta az MTI érdeklődésére Rossi, és hozzátette, miképpen próbálta felrázni a válogatottat, miután 3-0-ra alulmaradt Splitben.

Rossi arról is beszélt, hogy a csütörtöki kudarcnál elsősorban a hozzáállás miatt volt csalódott. Mint megjegyezte, lehet hibázni, ezt elfogadja, de arra utána reagálni kell. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a spliti meccs miatt senki nem lett kegyvesztett.

Tudunk sokkal jobban játszani, mint azt Horvátországban tettük, nem az volt a válogatott igazi arca. Ezt korábban már be is bizonyítottuk, és most is szeretnénk megmutatni, hogy sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek” – mondta Sallai Roland, aki elárulta, a csapat átbeszélte a történteket, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni, mivel az szerinte csak a játékosokra tartozik.

A Freiburg támadója kifejtette, noha zárt kapus lesz az azeriek elleni mérkőzés, nagyon örül annak, hogy 15 ezer gyerek előtt léphetnek pályára, mert ez sokkal jobb, mintha üres lelátók előtt kellene játszaniuk.

A magyar válogatott a harmadik helyen áll selejtezőcsoportjában, egy győzelemmel pedig visszaszerezné a második helyet az ezúttal szabadnapos szlovákoktól. Az egy ponttal sereghajtó azeriek elleni találkozó 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Baráth Botond, Willi Orbán, Korhut Mihály – Vida Máté, Sigér Dávid – Dzsudzsák Balázs, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland – Szalai Ádám.

A címlapfotó illusztráció.