Palkovics: Sikerült lassítani a járvány terjedését

 

Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését, a korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági, társadalmi következményekkel járhat – erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy online tudományos konferencián csütörtökön.

„Azt látjuk, hogy a vírus terjedése kontroll alatt tartható, a gond az, hogy ezek az intézkedések nagyon szigorúak” – mondta Palkovics László. A miniszter úgy vélte, hogy a széleskörű korlátozó intézkedéseket sem társadalmi, sem gazdasági szempontból nem lehet fenntartani hosszú távon.

A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a korlátozások biztonságos feloldásához szükséges feltételek meghatározása.

Az ITM által kezdeményezett, a tudományos élet képviselői és szakértők közreműködésével megrendezett online tudományos konferencia célja az volt, hogy bemutassák, milyen tudományos kutatások és előrejelzések adják a hátterét a járvány elleni védekezés kapcsán hozott kormányzati intézkedéseknek.

Palkovics László szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormány által hozott társadalmi intézkedésekkel hatékonyan lehet befolyásolni a vírusgörbe alakulását.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetésével egy hónapja epidemiológusokból, matematikai modellezőkből és az egészségügyi ellátórendszer adatait elemző szakemberekből álló munkacsoportok térképezik fel a járvány terjedésével kapcsolatos folyamatokat, kilátásokat.

A szakértőknek a döntéshozók kérdéseket tesznek fel egyebek mellett a járvány matematikai és epidemiológiai modelljeinek az alakulásáról, a maszkviselésről, a kórházi kapacitásokról, illetve arról is, hogy hogyan lehet majd ezeket a járványügyi intézkedéseket kivezetni a társadalomból - tette hozzá Palkovics László.

A miniszter kiemelte, hogy az első kérdésük az volt, hányan fognak megfertőződni Magyarországon, amire azt a választ kapták, hogy ha nem tesznek semmit, 14 ezer ember kerülhet súlyos állapotba a koronavírus miatt.

Mivel akkor kétezer lélegeztetőgéppel számoltak, azt javasolták a szakemberek, hogy a társadalmi kontaktusok számát a felére kell csökkenteni annak érdekében, hogy a vírus terjedése lelassuljon – emlékeztetett.

A miniszter szerint az eddigi kormányzati intézkedések betartása magas szintű volt, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent.

A megtett lépések hatékonyak voltak, a koronavírus nem tudott utat törni, a tapasztalatok szerint a kormány szakértőkre támaszkodó intézkedéseivel befolyásolható a vírusgörbe alakulása – emelte ki.

A miniszter úgy vélte, hogy a hazai kutatási kapacitásokkal, a tudományos élet képviselőinek szakértelmével kellő megalapozottsággal mehet majd végbe a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása.

Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta, hogy maszkot biztosítanak az érettségizőknek. Emellett kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy jövő héttől reprezentatív tesztelések indulnak el az ország öt régiójában.