Áder János: Isten időről időre lehetőséget ad a csodatételre

 

Isten lehet, hogy nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal – hangsúlyozta a köztársasági elnök kedden a külhoni magyar egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden elmondott adventi köszöntőjében.

Áder János a Sándor-palotában rendezett eseményen felidézte, hogy 2019 októberében több erdélyi városba és Budapestre is ellátogatott Nick Vujicic szerb származású amerikai lelkipásztor.

Ő elmondta, hogy iskolás korában két dologért imádkozott különösen: bárcsak találkozhatna egy másik emberrel, aki hozzá hasonlóan végtagok nélkül született, és bárcsak ez a végtagok nélkül élő felnőtt eljönne az iskolájába, hogy elmondja a társainak, ne csúfolják, ne zaklassák a fogyatékossága miatt – fejtette ki.

Az államfő úgy folytatta, akkor úgy tűnt, Nick Vujicic imái nem találtak meghallgatásra, huszonnégy éves korában azonban egy előadásán meglátott a tömegben egy végtagok nélküli gyermeket, és azt mondta a szüleinek: „ha fiatok iskolás lesz, és a társai zaklatni fogják, hívjatok fel, hogy elmenjek abba az intézménybe, és elmondjam a fiataloknak, mennyi fájdalmat okoz a szóbeli vagy akár a tettleges bántalmazás”. Amikor pedig eljött az ideje, valóra váltotta ígéretét – húzta alá Áder János.

Szólt arról is: az esztendő vége felé közeledve érdemes figyelmet fordítani mindazokra a csodákra, áldásokra, amelyek az elmúlt időszakban történtek.

„Köszönetet kell mondanunk mindannyiuknak a lassan mögöttünk lévő esztendőben végzett áldozatos munkájukért” – fordult vendégei felé a köztársasági elnök.

Az államfő külön is köszönetet mondott a tavaly nyugdíjba vonult Pénzes János szabadkai püspöknek, valamint az idén nyugdíjba lépő Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek és Tamás József csíkszeredai segédpüspöknek a magyar közösségek érdekében végzett áldozatos szolgálatukért.

Azoknak pedig, akik tovább szolgálnak, sok erőt kívánok munkájukhoz, az árvák befogadásához, az elesettek támogatásához, a lelki és testi betegségek gyógyításához, a diákok neveléséhez, a családok és a közösségek megerősítéséhez szerte a Kárpát-medencében” – fogalmazott Áder János.